Az életünket egyik eseménytől a másikig éljük. A kettő között nem csinálunk semmit, csak várunk arra, hogy a következő esemény bekövetkezzen. Amint bekövetkezett gyakorlatilag már el is múlt, és azzal, vigasztaljuk magunkat, hogy nem baj, mert a következő eseményig már nem sokat kell várni. És így tovább, amíg az élet szépen el nem múlik. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, amikor egy kutyát bezárnak az udvaron egy kenelbe és csak estére engedik szabod hogy futkározzon. A kutya egész nap semmit nem csinál csak vár arra, hogy eljöjjön az este és kiengedjék. Aztán az éjszaka a lelkes rohangálással, játékkal nagyon hamar elmúlik számára. Talán a fáradtságtól még alszik is kicsit és máris reggel van. Újra bezárják és ott bent nem tud csinálni semmit, csak vár a következő alkalomra.
Az emberek is valami hasonló módon élnek. Csak számukra az egész napi várakozás a napi szokásos monoton munkavégzés. Amikor nem azt teszik, amit szeretnének. Ami a kutya számára az este szabad futkosása az, az ember számára a hétvége, vagy valamelyik ünnep. A lényeg az, hogy ilyenkor megpróbálja kiélvezni a szabadságot.

Ennek első része, az öröm, hogy végre szabad és gyorsan csinál valamit amivel ezt bizonyíthatja pl. elrohan vesz magának valamit, vagy elmegy este szórakozni stb. A második része ennek és a fárasztó hétköznapi monotonitásnak a kipihenése.
Olvass tovább