Hogyan segítheti, vagy éppen gátolhatja a párkapcsolat két ember spirituális vagy fizikai fejlődését?

Ketten nem járhatnak az úton.

Mit jelent ez? A magyarázat a következő. Amikor két ember együtt van, akkor különböző dolgokban más és más a hullámformájuk. Például az egyikük erősebb a pénzügyekben, vállalkozásban a másik pedig spirituális, lelki gondolatok témában érdeklődik vagy mozog többet. Ha az egyik „elszáll” a saját témájában, akkor a másik visszahúzó erőt, horgonyt jelent neki és segít a realitás talaján maradni. Egyszerű példa: ha két ember megcsúszik egy jeges, lejtős talajon, akkor hiába kapaszkodnak egymásba, miközben mind a ketten lefele csúsznak.

Az egyiküknek stabilnak kell maradnia, hogy a másik megkapaszkodhasson benne. Két ember párkapcsolata egy hullámforma. Lényeges hogy a két fél különböző hullámai (érdeklődési körüknek megfelelő erősségeik és gyengeségeik) egymásba fonódva kiegeszítsék egymást. Nem kioltják, kiegészítik egymást! Például: aki spirituálisan érdeklődő és mondjuk éppen a buddhizmust tanulmányozza, hirtelen „elszáll” az úton. Vagyis túlzásba viszi azt amit csinál, vagy ahogy csinálja. Nyilvánvaló, hogy egy olyan társ nem akadályozza meg az elszállásban, aki maga is erősen érdekelt a témában. Hiszen egy spirituálisan szintén érdeklődő társat a másik fél kitörő lelkesedése ugyanolyan elszálló spirálba vihet. Azaz, ketten csúsznak a jégen és közben egymásba kapaszkodnak. Ez nem helyes.

Viszont ha az adott személy párja mondjuk valamilyen racionálisabb vagy realistább tárggyal foglalkozik, mint például a pénzügyek, akkor a lelki extázis rá nincs hátassal, és így sikerülhet egyfajta támpontot nyújtania a másiknak. Mint egy vilagítótorony a tengeren, viharban hánykolódó hajóknak. A megszokott realitás talaján maradó társ, elég támpontot nyújt az elszálló társnak ahhoz, hogy az tudja, mennyire van elszállva. Ha mindkettő spirituális témában lenne lelkesíthető, akkor együtt, de mondjuk különböző erősséggel szállnának el és így soha nem lenne egyikük számára sem egy stabil viszonyítási pont, hogy akkor éppen az őrület határa felé sodródnak, vagy még a jó irányon belül vannak.

Nagyon fontos a mérettartomány ebből a szempontból. Olyan, mint egy puzzle kirakásánál. Ha egészen közel hajolunk egy puzzle darabhoz, akkor a kis darabkának minden egyes részletét pontosan látjuk. A körvonalait, ahogy ki lett vágva és néhány körülötte levő másik puzzle körvonalát is. De mindezzel nem érünk semmit, mert nem látjuk az egész képet, amit ki kell rakni és így fogalmunk sincs, hogy azt az egy puzzle-t, amit már igen részletesen közelről ismerünk hova is kellene elhelyezni a nagy képen. Itt elvesztünk a  részletekben. Ugyanez ellenkezőleg is igaz. Ha nagyon elszállunk és túlzottan magasról szemléljük a puzzle-t a nagy képet kiválóan látjuk, de a kis puzzle-k, a részletek elvesznek, azokat nem ismerjük fel. Így látjuk a nagy képen az üres helyeket, ahhoz képest amit már eddig kiraktunk, de azt nem találjuk, hogy mit is kellene odarakni. Ez így van a fejlődésben, a szellemi haladásban vagy bármilyen tanulásban is.

Tanulmányozni kell az adott tárgyat, de a megfelelő mérettartományból, ami nem terjedhet túl az adott képességeinknek, ismereteinknek vagy céljainknak megfelelő mérettartományon.

Ha két ember társas kapcsolatot alkot, akkor mindkettő ismeri, hogy mi a másik elszállási lehetősége mi a téma, ami érdekli az életben. Kellő nyugalommal, bizalommal és szeretettel kezelve tökéletesen ki tudják egészíteni egymást. Egyszer az egyik húzza vissza a másikat, legközelebb pedig fordítva. Oda-vissza. Jin és jang. Ez egy folyamatos kölcsönösséget jelent. De nem azt, hogy a szerep fix, hogy a két ember közül az egyik az mindig csak egy horgonyt jelent. Nem. Ez ugyanolyan rossz, mintha mindketten elszállnának és túllőnének a célon. A helyes nyilván az, ha két olyan ember kerül össze, akinek a korábbi példa (értelem és érzelem) szerint ellentétes töltésű, de azonos irányultságú az érdeklődési köre. Az irányultságon azt kell érteni, hogy egy közös cél felé akarnak haladni, de azt különböző eszközökkel – az egyik értelmi a másik mondjuk érzelmi eszközökkel – valósítja meg.

Nézzünk egy konkrét példát: egy házaspár esete. Az egyikük spirituálisan erősebb mondjuk taóval, buddhizmussal vagy keleti filozófiákkal foglalkozik. Sokat olvas, tanfolyamokra jár, érdeklődik a témában, hasonló gondolkodású emberekkel alkot közösséget. Alapvetően elveti a nyugati világ materializmusát. A másik fél pedig valamilyen üzletember, akinek nagyon is az anyagi materialista valósággal kell foglalkoznia. Közös céljuk – párkapcsolatuk kezdetén – hogy együtt boldogok legyenek, elkezdjenek egy életet megteremteni maguknak és vegyenek egy házat. Itt lehet az az eset, hogy a férj, az üzletember sokat dolgozik és elszáll. Már esténként és hétvégéken is csak az üzlettel foglalkozik, állandóan bent van a cégnél, keveset jár haza, elhanyagolja a feleségét. Ekkor a párja figyelmeztetheti, hogy túllőtt a célon, hiszen nem az angol koronázási ékszereket akarják majd megvásárolni csak éppen egy házat.

De ezt a célt jó lenne szeretetben, békében és nyugalomban elérni, amihez az kell, hogy a munka mellett többet legyenek együtt. Ekkor a férj lefékeződik, belátja ezt és újra a megfelelő mérettartományba kerül. Vagyis csak a közös élethez szükséges vagyoni helyzet kialakításáig végez erőfeszítéseket.  A felszabaduló időt ezután, a szeretet erősítésére fordítja. Itt a közös cél mindenképpen összeköti őket. Bár nem ugyanazon az úton járnak, mert egyikük materialista a másik inkább spirituális, de mégis az irányultságuk közös, csak más eszközökkel haladnak a cél felé.

A feleség is elszállhat. Képes lehet arra, hogy egy idő után szeánszokra vagy úgynevezett szektákba járjon, mint a vadászkutya a nyom után, úgy lohol a megvilágosodást keresve, hogy már nem is látja mibe, hova keveredik. Kevesebbet van otthon, nem főz, mosogat vagyis nem a klasszikus feleség szerepben van, nem járul hozza a közös erőfeszítésekhez, az otthon melegének megteremtésével, mert ő már kívül került a közös család mérettartományán. Hirtelen ráébredt, hogy az egész emberiség szenved és hogy neki mindenképpen meg kell mentenie mindenkit. Vagy ha nem is az egész emberiséget, de legalábbis egy egész országot helyre kellene tenni, mert nem jó úton járnak. Ekkor a férj figyelmeztetheti, hogy ők közösen dolgoznak azért a családi házért és hogy pusztán spirituális lelkesedésből nem lehet téglát venni egy tüzépen sem. Ezen felül a megvilágosodást is jobb ha együtt érik el, közösen élik meg, úgy nagyobb a boldogság.

Az pedig, hogy egyből az egész emberiségen segítsenek vagy akár csak egy egész országon, nyílván meghaladja az erejüket, tehát az aktuális mérettartományukat. Azért írom, hogy aktuális, mert akár egy új Gandhi is lehet az illetőből. Megfelelő fejlődés és munka után, természetesen. Ekkor majd talán egy egész országot is megmenthet, de aktuálisan most még nem tart ott. A feleség megérti és visszatér a családhoz, de közben továbbra is keresi az ő saját, materializmustól távolabbi hitének megfelelő megoldásokat az élet kérdéseire.

Fontos, hogy ez nem lehet elnyomás egyik fél számára sem. Nem szabad a másikat céljai vagy elvei feladására kényszeríteni! Pusztán a számukra közös, helyes talajon való maradás a cél. Az oda-vissza húzásokban mindkét fél fejlődik, tanul valamit a másiktól és lassan, együtt egyre magasabb szellemi és anyagi (nem pénzügyi, csak materiális szempontú) szintre emelkednek. Az a bizonyos közös talaj, a mérettartomány egyre nagyobb, egyre szélesebb lehet számukra és ezzel egyre nagyobb és nagyobb biztonságot megteremtve.

Ehhez nélkülözhetetlen a folyamatos kommunikáció!

Az, hogy közös célt hozzanak létre, hogy megegyezés legyen közöttük és csodálják valamint tiszteljék egymást. A csodálat és a tisztelet ellentétes polaritásán is remekül megmutatkozik ez a kettősség. A csodálat alapvetően egy elszálló, érzelmi megközelítés, míg a tisztelet egy racionális, gondolkodást és megismerést igénylő talaj.  Ha ez megvan, együtt leküzdik az élet akadályait és nehézségeit. Együtt vannak. Ők egy pár. Boldogok. A mérettartományuk egyre terjed. Előbb csak ők boldogok, aztán az egész családjuk, környezetük. Majd segíthetnek más embereknek, egy városnak, talán egy országnak, esetleg még tovább.

 

„Neked kell annak a változásnak lenned amit a világban el szeretnél érni.
You must be the change you wish to see in the world”

Mahatma Gandhi